Írások

Évekkel ezelőtt (2019-ben) már írtam róla, azóta sem gondolok mást ezen jeles nap “jelentőségéről”‘ – akkor ismételjem magam! Egyébként, hogy ne kerteljünk, ezen a napon született Adam Weishaupt sikeres vállalkozása, az illuminátus szellemi közösség, először még csak egy nem sokat sejtető nevecske mögé bújva: “Bienen-Orden”. Aztán az 1776 óta eltelt időben csodálatos pályát futott be, gyümölcseit pedig a mai napig élvezzük.

Itt van ismét ez a csodálatos ünnep, vidám a hangulatunk, régen (nem is olyan nagyon) még “énekszó” kísérte, mint pl. Balassi költészetét a megadott nóták, hogy ráismerjünk (?), hogy legyen hozzá valamiféle útmutatás: örömteli ünnep ez, ne szomorkodjunk, hiszen a munkát, a “szent” munkát ünnepeljük (már aki) a szocialisták (és említsük meg őket is: a “nemzeti” szocialisták) altruista közbenjárásával. Kosztolányi pl. 1921-ben még nem érthette ennek a napnak a felemelő jelentőségét, hiszen ünneppé nyilvánítása az 1919-es forradalmak “vívmánya”, “megszentelése” csak valamivel később történik. Május elsején a következőt írta többek között Révay Józsefnek levélben : “Nyakig vagyok a munkában.” (Ugyanis Néró-regényén dolgozik ekkor.) Még hozzáteszi a rövid levél utóiratában: “A fentnevezett részletből csak két-három sor kell; a leginkább jellemző, a halál festése.” Ez is egy találó konnotáció, csakúgy, mint ahogy érdekes lehet a mai ünnepi napra szóló katolikus ige János evangéliumából (Jn 3,16-21), pontosan az a konnotatívan kiemelt része, hogy “a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot”. Az egyház már nem a “József, a munkás” dallal hangol, hanem egy sokkal jobb áthallással? Nem tudom, lehet mindez véletlen. Talán tekintsük az egészet véletlennek, ne nyugtalankodjék szívünk, hiszen a “helyzet komolynak látszott, de nem (…) reménytelen”.

Érdekes “játék” a rejtőzködés, szórakozom is rajta eleget. Hogyan nyilvánítják ki pl. a “háttérhatalom” különféle szereplői lojalitásukat a “láthatatlan” struktúrával szemben? Szimbólumokkal, mégpedig (általában) úgy, hogy már meglévő szimbólumokat újabb jelentéssel használnak. Nyelvi szinten a “tolvajnyelv” is hasonlóan tesz. Ezért is nehéz megérteni (tetten érni). Nemrég a németországi zöldek (Die Grüne), egy lényegében marxista-maoista párt a környezetvédelem álarca alatt, a következő (talán meglepő?) plakáttal kampányolt:

Miért éppen bagollyal? A bagoly a görög mitológiában Palasz Athéné szent állata volt, innen bölcsességet szimbolizál. A “zöldek” önmeghatározása tehát, hogy “bölcsek” lennének? Ilyen badarságot csak ironikusan állíthatnánk. Rejlik azonban más is ebben a szimbólumban: “Ha megnézzük, mi mindent szimbolizálhat a bagoly, nagyjából azt látjuk, hogy mindent, amit az éjszakai életmódja sugalmaz az ember számára. Az éjszakához sok minden kapcsolódik: a veszély, a furcsa és ijesztő hangok élménye, a szellemek, lidércek, boszorkányok képzete, és persze általában a titokzatosság, amelybe épp úgy beleférnek a vészjósló találgatások, mint az, hogy a bölcsesség mögött is lehetnek rejtett, kevésbé látható mélységek, titkok. Ezért a bagoly ugyanúgy lehet a rossz, gonosz és démonikus erők megtestesítője, mint a jóságé, okosságé és a gyógyító erőké. A negatív jelentések általában inkább a kisebb testű kuvikfélékhez, míg a pozitívak a nagyobb fülesbaglyokhoz kapcsolódnak.” Tehát “démoni” jelentése is lehet. Ebből a példából nem tudhatjuk. Tegyünk mellé egy másikat: az Európai Központi Bank igazgatója, Christine Lagarde tett egy meglepő kijelentést. “Christine Lagarde enters defining moment for financial markets and declares… ´I’m an owl´. And speaking before the meeting, she bizarrely declared her intention to be an owl, explaining her belief that they were wise animals.” (“Express”) Ezek szerint Lagarde önmagát “bölcsnek” tekinti? Lehet, nem tudom. Van azonban a “játéknak” egy nyilvánvaló mozaikja: a Bohemian Grove (USA, California), itt találkoznak a világ legkiemelkedőbb férfiai, egyfajta “úri” klub. Ennek a klubnak alapítása óta kabala-állata a bagoly, mint a tudás szimbóluma. Nevezhetjük a “klubot” illuminátus társaságnak ugyanúgy, mint pl. a Bilderberger névvel jelölt találkozók illuminátus összejövetelek. Ebben az összefüggésben már jobban érthető a vélt jelentése a szimbólumnak, amely összeköti a zöldeket, az Európai Központi Bankot az illuminátus “háttérhatalommal”, a “démonival”. Innen nem lenne nehéz folytatni a sort pl. a Vatikánnal, Ferenc pápával stb.

-egy régebbi szöveg(em), 2020-ból való, és még mindig nincs válasz a “kérdésre”; sem nem igen, sem nem nem, akkor vajon mi? –

Egyébként ne feledjük, a “politikai kvantumkísérlet” remek “szereposztásban” élőben (mások számára csak egy “elképzelt térben”, az “összesküvéselméletben”) folyik. Egy Q-idézet ehhez: “461 What makes a movie GOOD? GREAT actors? Q“

A kvantumelmélet alapvető problémája az ún. “kevert állapot”, amikor egy elemi részecske bizonyos tulajdonságait nem tudjuk egyértelműen meghatározni. Schrödinger ezt a “szuperpoziciót” egy képzeletbeli kísérlettel írja le: egy elképzelt macskát zárt, kívülről nem látható dobozba helyezett, ahol egy macskától független (nem befolyásolható) szerkezet is található, amely egy darab rádioaktív anyagot tartalmaz, amelyben viszont egy óra leforgása alatt egy atom lebomlik vagy éppen nem bomlik le. A bomlást Geiger-számláló észleli, és mozgásba hoz egy kalapácsot, az pedig összetör egy hidrogén-cionális üvegcsét. Ez a láncreakció a macska halálát jelentené. Hogy megtudjuk, él-e a macska vagy sem, ki kell nyitnunk a dobozt. Az igazi kérdés viszont, hogy milyen állapotban van a macska a doboz kinyitásának időpontjában: élő vagy halott? A válasz abszurd: a macska egyszerre élő és halott, végül csakis a megfigyelő igazolhatja (tudatosíthatja) az egyik vagy másik állapotot. Hogy lehet ebből a sajátos, a fizikai részecskék mikrovilágában uralkodó törvények és a hétköznapi szemlélet inkongruenciájából napjaink politikai történéseinek analógiája? Felszínesen említhetjük, hogy az utóbbi évek során egy Q-val jelölt tájékozódás immár tömegeket mozgósított Amerikában és lassan az egész világon. A Q-körüli homály újabb és újabb kérdéseket vetett fel, hogy egy személy lenne vagy esetleg több, vagy hogy egyáltalán személy-e, nem csak egy (Quantum-) számítógép és programja(i). Idáig lényegtelen. Nézzük figyelmesebben, hogy mi történik jelenleg pl. az USÁ-ban. Egy új elnököt látunk, aki látszólag elnöki szerepében úgy tevékenykedik, ahogy egy elnöktől megszoktuk. Mégis rengeteg kérdés nem tisztázott (tisztázható?) egyértelműleg: kérdések a választás tisztaságával, a beiktatás jogszerűségével vagy az adott személy fizikai állapotával kapcsolatosan, egészen odáig menve, hogy élő személyről, vagy éppen halottról van szó, akit egy hasonmás (színész) eljátszik. Lehetne folytatni tovább és tovább, vagy le lehet természetesen söpörni az egészet az ún. “összeesküvéselmélet”-taglóval. Lényegtelen. Ha politikai kvantumkísérletként értelmezem (értelmezném) napjaink (egyébként zavarosnak tűnő) politikai történéseit, nem valami nagyon is hasonló-e az egész, mint Schrödinger kísérlete? Nem hasonló-e a “szuperpozició” kérdése itt is, ahol magam (az egyén) nem tudja eldönteni, hogy “él”-e (a jó oldalon, a biztos oldalon áll-e) vagy “halott” az adott politikai szereplő vagy szereplőkből álló intézmény. Egy lezárt rendszerben hagyjuk őket egy meghatározott időre az ugyancsak bezárt “fenyegetéssel”, amit a szereplők – mivel gondolkodó lényekről és nem tudattalan anyagról van szó -, maguk megérthetnek és kikerülhetnek, nem úgy mint Schrödingernél az atomhasadás “vak végzete”. Hogy ki “él” és “halott” (fizikailag vagy éppen morálisan) viszont ugyanúgy itt is a mindenkori szemlélődő ítéletében lehet (csak) egyértelmű. Ha ez lehetségessé válik (felfedik a kártyákat, kinyitják a ketrecet), akkor mutat majd a megszokott hétköznapi szemléletünk újra valós (határozott) értéket zavar és bizonytalanság helyett. Vissza tehát a népszuverenitás elvéhez (WWG1WGA, “Wir sind das Volk!” stb.), vissza az isteni gondviselés elvéhez. Különben nem lenne semmiféle bizonyosság politikai-gazdasági életünkben, ha így “kvantumpolitikailag” nézem, csak zűrzavar, káosz, megosztottság, kizsákmányolás, nem szükségszerű szenvedés, ami végül is a “bezárt” rendszerben (ld. pl. “lockdown”) érthetetlen (értelmezhetetlen). Persze tovább mehetek: ilyen értelemben “kvantumpolitika” már régóta van. A különbség, hogy a jelenlegi “politikai elit” (háttérhatalom, illuminált, sátánista DS) került a zárt, kísérleti térbe – a “játék” megfordult.

Az identitás-kérdés az utóbbi időben divatos foglalatoskodás vitafórumokon, iskolai nevelésben, ideológiai kakaskodásban – lényegében léten-nyomon, szinte mindenütt. Rengeteg vetülete van (lehet), talán a legtolakodóbb a nemi (ön)azonosság kérdése. Magánügy vagy (immár) közügy? Netalán ideológiai csatatér, hogy a Juliska ne legyen (lehessen) hirtelen Jancsika, mert ő butácska így gondolta szertelen. Nem, hát ne legyen, Juliska maradjon Juliska, meg a Jancsika is az, ami. Jó, nem kell engem meggyőzni, én is így látom (erre hajlok, nem amarra). – Mi legyen azonban a politikai Juliskákkal, akik hirtelen felismerik, hogy őket félreértették (?), ők már pedig Jancsik (ők a Janik), később (a beteljesedő korlátlan időben) a gondoskodó János bácsik ill. apánk bácsink (nem anyánk nénink). Jó , de mit kezdjünk a “liberálissal”, aki hirtelen (már java korában) felismeri, hogy ő nem is az, hanem valami más. Igen, persze, értjük, “panta rei”, minden változik, így önmegítélésünk is, nincs mit ezen csodálkozni. Van viszont egy biztos (változatlan) magja ennek az önazonosság-váltásnak: a “hazaszeretet”, az volt, van és lesz – a “hazaszeretet”, pontosabban a fogalom mint olyan, marad, amivel megtöltjük (a “duma”), az “szalad” (változik). A “tölteléknek” széles a választéka immár, az “agymosottaknak” különesen ízlik a “rezsicsökkentő” variáns. A “covidos” sem volt rossz, de megemlíthetjük éppúgy a “hálaérző” változatot, amikor megemlékezünk egy sármos gazemberről, akinek még szobrot is állítunk. Aztán hadd ne soroljuk a “sameszdeklist” meg a “cionista-zászlóst” … és még mi minden jó jöhet, ha az önazonosság-orgiának nem vetünk (vetnénk) véget. A nép (plebs) pedig legyen büszke a politikai Janikákra, hiszen nyugodt, békés világot varázsoltak köréje, úgyhogy már ezután sem kell töprengenie (gondolkodnia), a Párt megteszi helyette.