Elsőre furcsa képzettársítás (asszociáció), de talán nem is annyira erőltetett, mint ahogyan felszínesen gondolnánk. Ha megnézzük a modern demokráciák kialakulását és a futball “kitalálását”, mondhatnánk, hogy szinte hasonlítanak egymásra, pontosabban (meglátásom szerint) a futball a “demokrácia” játékos tükörképe lenne (lehetne).
Hogy a fenében mindez? Talán nem is ragadnék le ott, hogy hol és miképpen jött létre ez a játék. Meg annál sem, hogy tele van mindenféle “modern” (illuminátus) szimbólumokkal: a játék eszközei és szervezetei (hirdetések, mezek, labda, egyesületek, szervezők) – minderről már írtam valamit másutt:
Hogy néz ki azonban a játék maga? Változóan (változtathatóan) a mindenkori “játékszabályok” keretein belül. A játékszabály a futball “alkotmánya”, betartására a bíró (és egyre inkább kibővített testülete, a partjelzők, a negyedik bírói személy, a video-szoba stb.) ügyel. És persze az egész a közönség szeme előtt pereg.
Az éppen zajló (csordogáló) világbajnokság kapcsán jöttek ezek a gondolatok; nézem (nézném) is a meccseket, meg nem is. Sok minden zavar (meg untat is), de hát ez jó alkalom, hogy az ember (talán) mást is lásson (belelásson) ebbe(n) a játékba(n), meglátván valamit abból a “játékból”, amit demokráciának nevezünk. Mindkettőt szeretjük (szerethetjük), vagy éppen nem, attól is függően, hogy mi magunk kinek is szurkolunk (melyik oldalon állunk), vagy talán nem is érdekel az egész.
A futball (is) garantálja minden ember jogát (szabadságát), hogy labdába rúgjon. Kialakított szabályai mentén mindenkinek esélye van, hogy a játékon belül is (a pályán) pl. gólt szerezzen (ami mellesleg a legfőbb cél itt, a harc lényege a győzelem felé) Minden esetre tisztelnie kell az ellenfelet, amire különösen figyelnek. A bírói testület dönti el, hogy mi lenne a méltó ill. a méltatlan küzdelem pl. az ellenfél földbe döngölése mértékében. Meddig elfogadható valami (kemény játék) és honnantól nem (durva játék); meddig szólásszabadság és honnantól gyűlöletbeszéd. Hogyan szabad ünnepelni, hogyan nem. Miket szabad mutogatni örömünkben vagy bánatunkban, miket nem.
Olyasmi az egész, mint ahogy a “demokráciában” a pártok, itt a futballpályán a (leigazolt) játékosok, elfoglalják az adott (számukra kijelölt) teret. Régen merevebb sémában (3-2-5), ma a legmeglepőbb variációkban. A mindenkori “játékmester” (edző vagy a demokratikus életben a politikai hatalom legfőbb birtokosa) határozza meg a játékmenetet. Hogy egyáltalán ki játszon (játszhasson) hol és azt a teret minek nevezzük. Hogy toljuk-e a középpályást inkább jobbra, vagy balra, és mennyire? Cseréljük-e fel esetleg a jobb és baloldalt, hogy zavart keltsünk az ellenfélben (ellenzékben)? Ha pedig valaki belefeledkezik a dolgokba, és például az oldalvonalon cselezget, feddjük meg a túlzott pozícióváltásért (“szélsőjobb”/”szélsőbal”), ha nem hallgat a jó szóra, nem kap több labdát, aztán ha a “bíró” is úgy látja valamikor, piros lap és mehet az öltözőbe (süllyesztőbe).
A mezszámok ma már nem mutatnak megszokott hierarchiát, másképp kezelik ezeket mint régebben. Akkor még tudtuk, hogy mit játszik pl. a 3-as vagy 9-es (a kisgazdapárt vagy a szocialisták ) , manapság mindez megtévesztő. Nem a szám (név) dönti el a dolgot, hanem a dolog megtörténik a szám (név) ellenére is. Amikor a balösszekötő átvált a jobboldalra, ott játszaná azt, amit a másik oldalon nem tudott vagy éppen nem akart. Amikor pl. a balliberális jobb liberális lesz a pálya másik (jobb-) oldalán.
Úgy tűnik, a 6-os. pozíció fontossága (kiemelt szerepe) változatlan maradt. Akkor is, ha nem ezt a számot viselné a játékos, a megnevezés egy meghatározó középpályást jelöl, aki összekötő kapocs a védelem és támadósor között, mondhatnánk a futballjáték ritmus-adója, az osztogató, meghatározza, hogy ki kap labdát és ki kevésbé. A magyar pártpolitikában (ha szabad az ilyen asszociáció) gondolom, ezt a pozíciót akarta betölteni az akkor rendszerváltónak tekintett MDF, de végül is nem tudta jól játszani, lecserélték. Ez a játék akkoriban 3-3-4 felállás lehetett, gyengébb támadójátékkal és egészen gyenge védelemmel,
Azóta nem is igen tudja eredményesen betölteni ezt a pozíciót nálunk senki. Legyen végre valami jó ritmusa a játéknak, de lehet-e a 6-os pozíció nélkül? Vagy nem is olyan fontos, ejtsük a 6-ost, és próbáljunk egy új rendszert? Talán térjünk vissza a 3-2-5-re, tanuljuk újra ezt játszani, és ezáltal a hatos pozíciója is átértékelődik. Talán valami ilyesmivel próbálkozik a Tisza párt is, hiszen logójában a 6-ost fekvő hatos(ok)ra változtatta, amit aztán meglátjuk, hogy eredményre (“gólra” vagy netalán “gólokra”) vezet-e.
