1990
Azt várjuk el a jellemes élettől, hogy a jellem az általánosra, az ideálra mutasson, abból legyen levezethető és ne valamiféle egyéni fogyatékosságból. Ne azért tartózkodjak valamitől, mert képtelen vagyok rá, hanem mert a kell szempontjából nem akarom, nem tehetem. Ne azért ragaszkodjunk valamihez, mert az ellentététől az egészben rejlő okok miatt menekülünk etc.
A van csakis azáltal lehetséges van, hogy fogalmilag rögzített. Csakis azáltal van, hogy fogalmilag van. Minden egyéb nem tartozik az emberi szférába. Minden egyéb köd, spekuláció – minden egyéb jelentéktelen.
Úgy gondolom, hogy egy eszmei áramlat megítélésénél nagyobb rálátást nyerünk a dologra, ha azt nem mint választ nézzük csak (és vetjük össze – sokszor a történelmi folyamatból kiszakítva – más egyéb válaszokkal), hanem mindenekelőtt a kérdést, amire a válasz született. Így, függetlenül jelenlegi világnézetünktől ill. a helyzet általános (politikai) megítélésétől, lehetünk megértőbbek olyan történelmi-ideológiai jelenségekkel szemben mint pl. a reformáció vagy a marxizmus. Az előző a vallásosság nagy szemléleti krízisére, az utóbbi mindenekelőtt a társadalmi élet krízisére adott egy lehetséges választ. Ezek a válaszok abban a pillanatban lesznek “veszélyesek”, ha újabb válaszokat (immár határon belül) igyekszenek kizárni. A kérdés tudatosítása, megfogalmazása mindig tiszteletre méltó kezdet, amelyet mindig a válasz-próbálgatások végtelen sora követ. Ez a végtelen folyamat maga is lehet kérdés mint azt pl. a különféle hermeneutikák mutatják.
A reflektivitás (aminek egyik megjelenési formája a napló) feltételez valamiféle visszavonultságot az életből, tulajdonképpen par excellence századforduló-műfaj. Itt vannak nagyon erősen Márai S. gyökerei is.
A napló és a fiktív levél más mint az emlékírás. Mikest a (véletlen) egyéni sors kényszerítette ehhez, a századforduló tudatos elhatárolódása mögött már a véletlennek érzett közös sors élménye van.
1992
A leírt szónak, a jól megszerkesztett mondatnak óriási az ereje. A rosszul szerkesztettnek is. Márai ezt igen jól látta.
Az “Élet” osztatlansága, az “élet” megosztottsága – térre és időre való tekintet nélkül.
A tragédiád abban áll, hogy a lehetőségek közül választani akarsz és nem megteremteni a lehetőségeket.
A “kényelem” egyirányúsága.
A dolgokat betakaró burok igen különböző, a dolog maga nagyon hasonló – tértől és időtől függetlenül.
Ami erő, az a hatalom jegyében áll, és elveszett. Ami összeköthet, az a szeretet, a teremtés, mint olyan szeretete, a lenni és lehetni valamivé szeretete, és nem a birtoklásé. Egy, a modern ipari civilizációra és munkamegosztásra épülő demokrácia hazug, mert többek közt a vélemények sokféleségét hirdeti, de a véleményeket csakis az erőviszonyok összefüggésében méltatja (méltathatja), nem pedig azok vonatkozásában..
1993
“Wir haben das anderswo vernichtet.” (Baudrillard)
“Ha jól meg akarunk érteni egy dolgot, át kell vennünk a ritmusát.” (J. Ortega y Gasset)
“Das ausgeschlagene tertium, das Dritte, scheint es also zu geben. Aber es lebt wohl im Verborgenen, im Schatten des gesunden Menschenverstandes, für den die Welt klar und verläßlich in unversöhnliche Gegensätze geteilt ist.” (Watzlawick)
πάντα ῥεῖ (panta rhei) (Herakleitosz)
Amint kifolyik a kezünkből az idő.
A keresztény ember hite a világ minden részletére kiterjedő megváltottság hite. Annak a hite egyúttal, hogy a csoda és kegyelem mindenkor, mindenhol és lényegében mindenkivel megtörténhet az isteni akarattól függően. Az oszthatatlan, önmagával mindenkor azonos szubsztancia hite ez, amely nagy erkölcsi erő az ember számára. Egyúttal hatalmas béklyó is, ez Nietzsche tanítása.
Céltalanul
Mint aki rég elfeledte
amit egykor keresett, bolyongok céltalan
idegen teherrel –
Nincs út és nincs csillag
mely mutatná
mint sokaknak és mint akkor
hogy merre, merre
van az a bizonyos;
köd-felleg takarja
céljaim, mássá
jajulnak az álmok,
lassan hullva alá
mint őszi fájdalom.
(1993. november)
“Der Computer hat keinen anderen. Deshalb ist er nicht intelligent. Denn intelligent werden wir immer durch den anderen.” (Baudrillard)
“Aki politikában és történelemben a kimondott szónak hisz, az mindig siralmas tévedés áldozata.” (J. Ortega y Gasset)
“Auf zweierlei beruht alle Wirkung menschlicher Handlungen, auf Wille und Macht; wenn eins von beiden fehlt, kann sich nichts entfalten.” (Boethius)
“Ein Künstler hält keine Wirklichkeit aus, er blickt weg, zurück.” (Nietzsche)
“Die artistische Welt-Betrachtung: sich vor das Leben hinsetzen.” (Nietzsche)
“Wir können nur eine Welt begreifen, die wir selber gemacht haben.” (Nietzsche)
“In unserem Denken ist das Wesentliche das Einordnen des neuen Materials in die alten Schemata (=Prokrustesbett), das Gleichmachen des Neuen.” (Nietzsche)
“Die Menschheit hat immer denselben Fehler wiederholt: daß sie aus einem Mittel zum Leben einem Maßstab des Lebens gemacht hat.” (Nietzsche)
1994
“Minden állam az emberek nagy többségére nézve nem czél , hanem csak eszköz arra, hogy az egyesnek a szabad kifejlődés lehetőségét nyújtsa és anyagi jólétét biztosítsa. Oly állam, mely egész nagyságában fennáll ugyan, de a nélkül, hogy e czélnak megfelelne, mindenik polgárára nézve nem egyéb nagy bajnál, melyet józanul csak addig fog elviselni, míg arra kényszeríttetik” (Báró Eötvös József)
Magyarország, mint hatalmas metafora, mint “ami nem volt, hanem lesz´”.
A világban nagy eltolódás megy végbe az “út-irányultságtól” a “cél-irányultság” felé. Az egyre inkább előretörő ún. vizuális kultúra sem más egyéb, mint a “cél-irányultság” egyik kísérőjelensége. Látni valamit mindig mást jelent mint sejteni vagy hinni valamit. A hallani valamit is mást, mint a látni valamit.A mítosz-alkotás a folyamat visszafordítása a látott-tól a sejtett-ez. A vizuális kultúra a folyamat másik iránya: a sejtett helyettesítése a látott-tal, a nyitott helyettesítése a részletekbe-zártsággal. A vizuális kultúra a kép uralma a szó és hang felett; új bálványimádat, új materializmus, az ember elsekélyesedése, mert képzelete és vágyai előtt minden kaput bezár. A világot mint véglegességet, mint “célt” mutatja, mint prédát, melyet az ember mindenkor megkaphat.
Fájdalom
Sokszor nem tudjuk igazán
mi az, ami fáj,
de sejtjük,
hogy itt belül
valahol
elromlott
az életünk.
Mint amit rejtettek,
téve ide-oda, amoda,
penész ette,
belseje rohadt –
feljajdulunk és eszünkbe jut
az egyetlen:
“Változtasd meg életed!”
(1994. április)
A “lényegkeresés” egyre inkább olyas valami lett, mint napjainkban az ásványkincsek: mind mélyebbre kell ásnunk, és elérkezhet a pillanat, amikor nem lesz több esélyünk valami lényegest mondanunk a világról; – a szemét annyira leköti minden erőnk.
Nincs mit mondanom, és talán ez is lehet téma – sajnos. Talán őszintébb, mint a banalitás.
Az “eszközök” vagy pedig a “cél” prioritása? Vagy pedig a kettő azonos?
“Itt minden attól függ, vajon szeretettel és belülről nézem-e a magyart? Ha belülről nézem, akkor az extra Hungariam is érthető és megbocsátható. Ha kívülről nézem, akkor a Szózat-nak idézett sora is talány és vétkes finitizmus. Minden nemzetnek megvannak a titkai, amik egyszerre teszik erejét és gyengeségét. A hibák rendesen azonosak az erényekkel. Csak a nézőpont más.” (Babits Mihály)
Azok a nagyon mély, sötét magyar magánhangzók valahogyan megnyugtatnak. Lehet, hogy van olyan, akit éppen nyugtalanítanak. Ázsia és Európa ellentéte lenne ez?
1995
A bűn fogalmát (mint sok más egyéb erkölcsi kategóriát) a valóság viszonyára vonatkoztattuk mindig. Mit jelent az új helyzet ebből a szempontból, ha ugyanis elveszítjük egyre inkább a valósághoz fűződő viszonyunkat. Ezzel túljutottunk a jón és rosszon?
A piacorientált szemléletnek nincs emlékezete.
1996
Van valami érintetlenség egy kora reggeli tájban.
A megszólítás személyessége – a megszólítatlanság megalázó személytelensége.
A szemét a dolgok egymásmellettisége. Elvi értelemben a demokrácia is szemét; minél inkább előrehalad, annál jobban nyilvánvalóvá válik ez. A modern fogyasztói társadalom egy hatalmas szeméttelep.
1997
Mennyi energiát ölünk abba, hogy másokat félrevezessünk önmagunkat felöl.
A programozó a jelen kor napszámosa.
A megértés fogalma változást implikál valóban. A kérdés az, hogy mikor, mi által történik ez a változás.
Ami adott minden esetben, az a megértés tárgya, az irányultság. Van-e valamiféle tényező az irányultság viszonyában, ami nincs alávetve a dologidőnek? A megismerő tudat? A megismerendő dolog? A kettő viszonya?
Vegyük a műalkotást. Nyitott-e valóban egy mű? Ha igen, mifelé? A megismerő felé, a megismerés felé, vagy mindkét irányban? Másként: alá van-e vetve a a dologidőnek? Ha így lenne, nem állítanánk mást, mint hogy a megismerő tudat elmerül az időben (a dologidőben), és kedvét leli abban, hogy az orránál fogva vezetik. A “nyitott-mű”-elmélet nem más, mint a változásfogalom kizárása, egy körben mozgás, a mennyiség fogalmán belül maradás. Ha ugyanis a megismerendő (a mű) nem tud megszűnni, ha a megismerő nem tudja a művet megszüntetni (maga mögött hagyni), nem lehetséges változás a megismerő tudatban. Csak azt ismerhetjük, amit magunk alkottunk (Nietzsche)? Csak azt ismerhetjük, amit maguk k mögött hagytunk, amin túlléptünk, és ezáltal amiben magunk megtaláltuk. A megsemmisült dologidőben (jelen esetben a megismerő és megismert viszonyában) tudjuk csak a változást előidézni, ami annyit jelent, hogy valódi önmagunk meglelni.
Korunk a könnyebbik utat választotta a boldoguláshoz (a “boldogsághoz”): a materiális kielégülést. Ez a piacgazdaság (kapitalizmus) alapja, és ez végül is a nehezebb út, mert nem vezet sehová!
Schnelligkeit und Abhängigkeit haben ein Verhältnis eins zu eins, d.h. je mehr man sich danach strebt, ein größeres Stück Unabhängigkeit zu bewahren oder zu erobern, umso mehr muß man sich von der Idee verabschieden, etwas möglichst schnell und bequem zu erledigen. Geräte, Methoden etc. , die dies letztere vertreten, entfremden einen vom eigentlichen menschlichen Wesen, d.h.in dem Zustand dieser Abhängigkeit versteht man nicht mehr, empfindet man nicht mehr, nur hofft ohne einen Bezug auf Erlösung. Man ist von der Gnade abgewandt, in diesem Zustand ist man vollkommen verloren
.
Az elmulasztott percek
dermesztő valósága –
a múlt silos talaján
lábad nem időzhet,
amit elhagytál, télre vált
és tavaszváró sóhajod
buta, buta rajongás.
A tagadás, a negatív fogalmiság nem egyéb, mint visszavonulási vágy az “Én”-be.
1998
Valamikor azt írtam, hogy a tényekhez meg kell találni a szempontokat. Most úgy egészíteném ki, hogy az újabb ért újabb tényeket, tekintet nélkül, be kell illesztenünk életünk folyamatába. Ez azt jelenti, hogy úgy a jónak, mint a rossznak, a boldogítónak mint a somorúnak, lehangolónak megvan a helye életünk láncolatában. A rossz pedig azáltal lesz más, hogy életünk egésze értelmes.
Az emberben kétségtelenül él a vágy, hogy kifejezze magát. De mi is ez valóban, önmagunk kifejezése? Gyónás inkább , annak minden egzisztenciális komolyságával, vagy védekezés, az elhárítás szándékával? Olyan-e ez, mintha valamiféle vád ellen kísérelnénk meg szüntelenül érveket gyűjteni, hogy végül is személyünk egészét megtarhassuk úgy, ahogy éppen van – vagy pedig olyan, hogy önmagunkat szeretnénk felemelni valamiféle mélyebb, igazabb egzisztenciához: mindentől igyekszünk megszabadulni, , amit hazugnak érzünk önmagunkban. Önvád vagy világvád, továbblépés vagy megrekedés. Az igazi gyónásnak el kell tudni viselni az esetleges félelmét annak, hogy énünk változik, hogy elveszítjük megszokottságát, és valami bizonytalan felé haladunk. Ez igazi áldozat. Ez az út vezet az emberi nagysághoz, morális növekedéshez és valamikor egy újabb belső szabadsághoz. A védekezés is belső szabadságra épít, csakhogy ezt adottnak véli, ezért illuzórikus. Megtartani akarni valamit is életünkben nagy illúzió, amiért valaha nagyon nagy árat fizetünk majd. Megtartani csak azon hitünket tudjuk és lehet, amely készen áll arra, hogy kihajítsa a hazugságot életünkből mindenkor, akkor is, ha az egyelőre fájdalommal is jár.
Végső összefüggésben azt lehetne állítani, hogy minden emberi tettnek valahol kapcsolata van a fájdalommal. Azt megkerülni nem tudja. Csakis egy lehetséges útja van, és ez a fájdalmon keresztül vezet. Ez az igazi élet katartikus, drámai eleme. Nem, mert a fájdalomban örömünk lehetne, hanem mert a fájdalom száműzéséből , szándékos kirekesztéséből származó örömünk nem öröm, hanem a megrekedtség, bezáródottság keserűsége. A gyónás, ha fogcsikorgatva is, vállalja az előbbit, a védekező önteltárulkodás csakis az utóbbit.
“De vannak itt asszonyok, lányok, akiket meg kellett látni és az örökkévalóságnak átadni. Istenem, hogy kell sietni ezek megörökítésével. Mily gyors iramban lesz valaki szép, csodás szép, és mily rettenetes gyorsan tűnnek el a bájos, hamvas színek – a szárnya a mi mindenségünknek! (Rippl-Rónai József)
1999
Analógia és definició ellentéte. Az analógia (a Biblia és a költészet nyelve) a hit bizonyossága, a leírtat létezőnek tekinti “ab ovo”; a definíció megpróbál valamit létrehozni, létezőnek gondolni; lényegében a kétség, a hitetlenség nyelve. Ez a nyugalommal teljes bizonyosság és a szkeptikus, gyanakvó, félelemmel teli kétség ellentéte.
2000
Az elmúlt (társadalmi) rendszerben mindenképpen volt valami a nomád szemléletből. Nomád pogányság legalábbis azt illetően, hogy mindent, aminek tradíciója van, mindent, amit letelepedett és megtérített nemesség, parasztság ill. valami módon polgárság létrehozott, közömbösséggel hagyott tönkremenni.
Bill óramester generáció a Krisztina-városban, nem messze onnan, ahol Márai is lakott egy ideig, a Mikó utca közelében. Ridl Géza a harmadik nemzedék tagja, az 50-es évektől egészen 1992-ig munkálkodott. Elődjeivel, akik 1870-től működtek ugyanezen a helyen , talán Márai is találkozott 1931 és 1945 között, amikor is a Mikó utca 2.-ben lakott.
Nemcsak szemét marad egy letűnő rendszer után, hanem lelki szemét is.
Van egy ostrom utáni sérülés, és van felszabadulás utáni. Itt egy permanens felszabadulás ment végbe, és a felébredés valamint megdöbbenés csakis a “végkifejlet” után jött. Nem volt meg a tudat kontinuitása.
A nyugati ember talán azért menekült a konzumba, mert mindig is volt benne valamiféle determináló elem. Az állandó keresés, készenlét és vágy az elértet túlhaladni, soha meg nem állni megfelel mai életünk konzumának, mobilitásának stb. Így talán nem a konzum kényszerít újra és újra tovább lépni, mivel felzabáljuk azt az alapot, amin állunk, hanem éppen fordítva. Fel kellett fedezni a konzumot, mert a nyugati prométheuszi ember csakis önmagába vetett hittel nem ijedne meg szüntelenül önmagától. Mindig bizonyítania kell. Addig érzi magát létezőnek, amíg minduntalan meghaladja azt, ami volt. A konzum a nyugati nyugtalanság megtestesítője, addig lesz, amíg a nyugati szemléletmód létezik. Minden egyéb, mint liberalizmus, demokrácia stb. ennek vetülete.
Egy világ, amely elhasználja magát.
Valami nagy-nagy fájdalom van a világban.
Az internet a mai világ másolt állapota abban az értelemben, hogy tudatosan nincs hierarchikus szerkezete, és azt az illúziót nyújtja, hogy az ember az ura ennek a világnak. Egy világ, amely nem Istentől, hanem embertől származik, és olyannak tűnik, mint a valóságos világ. Az ördög műve.
Nagy veszély ellenállás nélkül élni.
A lehetőség megöli a sorsot; a sorsszerűség száműzi a lehetőséget.
“Restwert”-társadalom.
A “redukálás” mint általános életelv – minden a redukció jegyében!
A megszokás az, amikor az öröklétet az evilági szükségszerűségben keressük.
2001
A dolgokon való túllétnek (túllevésnek) van valami bűnnel azonosítható íze. Az ártatlanság az előtte levés, a nem-élmény és nem-újra-vágyódása a megtörténtnek. Az időn kívüliség. -A befejezés mindig valami szomorú, a veszteség érzése és valami módon a bűnösség tudata. Az idő a földi halandó számára kör, mert mindig visszavágyódik. Tud-e másképp, mint visszavágyódni? Itt van lényegében a hit (az Istenbe vetett hit) igazi mércéje.
A szerep nehézsége – nem akarjuk azt a ruhát, ami ránkszabatott; de miért nem? A Jónás szindróma.
A világ már jó ideje -, de jelenleg különös intenzitással – az akcidenciális irányban tájékozódik. Minden elképzelése az akcidenciához kötődik. Talán már nincs is meg benne annak tudata (és félelme?), hogy milyen nehéz (ha nem lehetetlen) erről az alapról az igazi szubsztanciához visszatalálni.
Ijesztő, hogy mily mértékben tűnt el (tűnik el) életünkből a közvetlenség.
2002
A gyorsaság, a sebesség mint a dolgok külsőségébe kapaszkodás – menekülés a bensőségtől?
Az ördög szerepe az ember kísértésében (az ember megkísértésében), hogy ígérete szerint az ember vágyai nem hivatása, rendeltetése szerint teljesülnek, hanem azt mintegy átlépve és elkerülve. Ilyen ördögi különféle fokozatokban a gép (mint számítógép, gépjármű stb.), amely arra hivatott, hogy az embernek többet juttasson, mint ami megilleti. Az isteni kegyelem is többet juttat, de az ördögi megkerüli az istenit is. Megkerüli a dolgok isteni rendjét és valami többnek az illúzióját adja.
A jelen kor “arcnélkülisége”. Egyre szaporodó arcnélküliség, az internet arcnélkülisége.
A “racionalizálás” mint eleven bűnön belüliség, reménytelen bűnön belüliség. A bűnösség kiépítésének vágya?
2004
A liliom pl. attól szép-e, hogy valaki szemlélőnek szép, vagy pedig önmagában szép? A buddhizmus itt úgy gondolom azt mondaná, hogy a kérdés így értelmetlen, mind az észlelő, a liliom, az észlelés maga, minden egy.
December 5-én Magyarország lényegében megszűnt létezni – olyan aljas szintre züllött, hogy léte immár szégyenteljes vegetálás csupán. Nem lehet az ember büszke arra, hogy magyar.
2005
Nem te csinálsz nagy dolgokat, hanem a nagy dolgok megtörténnek veled. Megtörténhetnek. Csak tudnod kell kivárni és ébernek lenni, észrevenni.
2008
A szomorúság mélyebbről fakad –
mint valami forrás
úgy tör elő, váratlanul,
de öröm nem marad
abból, amit elém tár.
Minden csak lemondás,
mintha közöm sem
volna hozzá, pedig ráz,
dönget, nem engedi a csöndet,
a múltban merengést;
az elmúlást idézi és nem becéz.
Szegény, szegény, már nem is én.
(október, Chianciano)
2009
Egyre inkább csak egyetlen kiutat látok a jelenlegi általános (mindenkit és minden élethelyzetet) érintő válságból: az emberekben (a tömegekben) tudatosulnia kellene annak, hogy amíg ők maguk eszközök, pontosabban, hogy amíg magukat eszközként kínálják és nem törődnek mindennek következményével, ami nemcsak az egyént, de a közösséget is illeti, nincs kiút. Amíg az emberek tömegei jól érzik magukat eszközként, akár távirányítással is (úgy éppen, hogy az okok homályban maradnak) bármire fel lehet használni őket. Akinek (amely közösségnek akár) nincs szabad akarata, nincs elképzelése a sorsáról, küldetéséről, azt (igazi) érdeke ellen, mások érdekében lehet használni. Amíg az ember mások akarata szerint él, elhibázottan, boldogtalanul él. Ugyanígy állítható a nemzetről is, ami emberek szövetsége lenne valami nemes, közös feladatra.
Egy ideális világban nincs feltételes mód, nincs rá szükség, és valószínűleg ez az értelme igazából annak, amit Máté (apostol) mond, hogy beszédetek legyen igen igen, nem nem. A feltételes mód igen és nem közötti állapot. A feltételes mód korát éljük. A “ha” kötőszóval kezdett mellékmondatoknak korát éljük. Az isteni világban erre semmi szükség nincs – (ott) csak állító mondatok vannak, és minden létezik, nincsenek álmok, mert a teljes létben élünk. Ez az egésznek az értelme, ezért a sátán kora a mi korunk, nagyon távol a teljességtől.
A késő-kapitalizmus kora, a mi korunk, amit és ahogyan megteremtettünk magunknak az életfeltételeinkben, Káin jegyében áll, Káint vállalja fel nap mint nap. Ez annyit jelent, hogy a gyilkosság létünk permanensé emelt lényege. Minden életlehetőség, amihez hozzáér, Ábel végzetét mutatja, legyen az ember, állat, föld és termény, ránkhagyományozott természet. A profit, a nyereségvágy a gyilok a mai ember kezében, ami csakis eltaszít és nem magához ölel. És minden Ábel után kiált, nélküle nem vagyunk egészen vagy egyáltalán emberek. Ábel hiánya az ember(ség) hiánya.
2010
Mindannyian egy irányba megyünk, csak vannak, akik kerülővel teszik meg az utat.