2025
Amikor a “változtatás” “inverzió”. Az adott helyzet visszájára fordítása. A “negatív” (fordított helyzet) kérdése. Hogy az mire jó, mire kell és mire nem lehetséges. Lehet-e “megváltás” az “inverzió”?
Pál apostol útja metanoia és nem inverzió. Az inverzió az ő esetében nem kereszténység, hanem cionizmus lenne.
A “tehetség” sokszor elfedi a jellemtelenséget.
Nem a “dolgok”, hanem a hozzájuk való viszonyunk tesz elégedetté vagy elégedetlenné. Ez utóbbi ellentétpár pedig (mint minden egyéb is) az “egyensúlyon” nyugszik.
Michael Kohlhaas, der “festhält”, der nicht “loslassen” kann.
Egy rossz “meccset” talán jobb el sem kezdeni, mint végigjátszani. Úgy, hogy próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy nem is olyan “rossz” ill. lehet ebből még valami más is.
Ne hetvenkedj, barátom,
a kettő még nem három,
ha lesz, akkor
a szerencse határa
utána már nem vesz a hátára;
könnyen azt se mondd,
hogy “nekem aztán nyolc”,
mert ha számok tengerén utazol,
s agyadba szüntelen szám tolul,
könnyen lehet, hogy megfeneklesz,
s a félsz lesz immár odúd –
öt, hat, hét,
mézeshetek rég,
most mézes lepény!
(2025. december 26.)
2026
Tönkretesszük (mint “társadalom”) az embereket, akik így-úgy élnek a “sértettségükkel”. A magadasabb eszmeiségűek (tehetségesebbek) aztán így-úgy (pl. művészileg vagy tudományosan) megpróbálják értelmezni (feldolgozni) mindazt, amitől szenvednek. Végül (mint “társadalom”) felmutatjuk ezeket, hogy ez a mi kultúránk (tudományunk stb.), amire büszkék lehetünk?
Ha az emberek a tudatlanságukat meggyőződésként adják elő. Aki “látja”, előnyben van? Aki pedig mindezt “manipulálja”? Az még inkább? És mindez az erkölcsi meggyőződésünk felöl nézve? A hitünk felöl nézve? Isten hogyan vesz bennünket ebben az együgyűségben?
Az évek (hosszú) során rájöttem (rádöbbentem), hogy végső soron a “játék” örömét vették el tőlünk (következetesen) immár az életünk immár minden területén.A “játék” öröme pedig a gyermeki tisztaságnak megőrzése (lenne) felnőtt korunkban.
geni(t)ale Demokratie!
S nyögte Orbán dús baját / Brüsszel bratyi Baálja”
Lehet-e “jó” valami anélkül, hogy nem “jobb” és így a közvetlen megmérettetés által?
Megnevezni valamit annyit jelent, hogy magunkhoz csatolni, felvenni a magunk hatósugarába, és ott kijelölni a helyét (megteremteni a szabályrendszerét).
Megnéztem a minap néhány régebbi interjút, mert nagyobb összefüggésben szerettem volna (meg)látni valakit, akit korábbról ismertem valamiképpen, de időközben (évtizedek során) nagyirányú pályát futott be. Nem is érdekes ez. Elgondolkodtatott az “interjú” maga mint olyan, immár a kiinduló személytől függetlenül, hogy az egész mire (lenne) jó. A két szélsőséges (és egyedül lehetséges?) helyzet az interjúkkal kapcsolatosan általában, hogy vagy “hasonszőrűt” hívnak be a stúdióba /szerkesztőségbe beszélgetni, vagy pedig ritkábban (de bizonyos alkalmakkor előfordul) olyasvalakit, akinek a véleményével valamiképpen szemben állnak. Az előző típus általában egy harmonikus, kedélyes beszélgetés (lehet), a néző/hallgató/olvasó számára különösebb érzelmi “kicsapongás” nélkül. A másik fajta interjú-szituáció viszont az igazán érdekes – legalábbis a számomra mint közönségnek- , ami elvezet egy fontos kérdéshez, hogy mi is a feladata (közfeladata?) egy interjúnak ill. hogyan álljon az egészhez az interjút készítő: mutassa-e a maga (ideológiai, világnézeti, vallási, esztétikai stb.) beállítottságát, vagy pedig maradjon úgymond a “háttérben”, ne próbálja meg “korrigálni” a neki (vagy az intézménynek) nem tetsző véleményt. Persze, belátom, miért vállalna fel egy bizonyos intézmény (televízió, rádió,, sajtó stb.) a saját véleményével és általános elveivel ellentétes álláspontot? Az egyetlen értelme csakis az lenne, hogy odadobjon elénk egy példát, hogy van (lenne) “független” (szabad) véleménynyilvánítás. Pedig nincs. Vannak viszont trükkök, hogy hogyan lehetünk úrrá egy (számunkra) kellemetlen véleményt megfogalmazó interjúalanyon. Egyrészt garancia lehet az interjúkészítő felkészültsége, szakmai tapasztalata és intelligenciája, amivel már eleve előnybe kerülhet az interjú során. Persze, sokszor az intézmény szakmai rutinja is erősen befolyásolhatja az interjú befogadóban tett hatását. Ilyen pl. a BBC HARDtalk c. “remekműve”, ami olyan mint egy gyorsasági autóverseny, és természetesen mindig a BBC indul itt az első helyról (pole position). És ki a fenét érdekel, hogy mi is az a “vélemény” valójában (mélységében), ami majd a befogadóban minden valószínűség szerint hátramarad. Meggyőzni nem fognak az ilyesfajta interjúk pl. más véleményen lévőket, gondolom, így hát marad a kérdés: mi a fenének az egész? Hogy megőrizze a mindenkori szellemi berendezkedés nyugalmát?
“Az Egyháznak háromféle ellensége van: a zsidók, akik sohasem tartoztak testéhez; az eretnekek, akik kiszakadtak belőle, végül a rossz keresztények, akik belülről tépik, szaggatják. ” (B. Pascal: Gondolatok)
“Jüdisch ist der Geist der Modernität.” (Otto Weininger: Geschlecht und Charakter)
Már egy hete tart itt a “Light&Water Festival” – bennem csak egy kérdés fogalmazódott meg: “Cui Bono?” Bizonyára valakinek jó ès nem valakiknek, ebben is szinte biztos vagyok. Engem egyszerűen csak idegesít a dolog, mert egész este 10 napon keresztül ugyanazt a monoton (együgyű) soundtrack-et nyomják, változó (variált) hangerővel, de a dolog “katartikus pontján” már bent a lakásban, zárt ablakokkal (is) kibírhatatlan. Jó, “modern művészet” (“modernes Gesamtkunstwerk”) ez is, ne ítéljek, nem szeretem az ilyesmit és … ki kell bírni a tolakodását. És ne is feszegessük, hogy ez az egyetlen (a kutyát se?) fesztivál egyedül adófizetők garasaiból (500.000,- € — egészen pontosan: Die Gesamtkosten für das Großevent belaufen sich auf 414.000 Euro) valósult meg, és milyen csodálatos, hogy a “víz-hang-fénycirkusz” a közönség számára ingyenes. Itt Ausztriában legalábbis az “elherdált” pénznek van legitimációja, nem magyarázat nélkül vándorol különféle, innentől már ellenőrizhetetlen zsebekbe. Magyarország még tanulhatna (akár) ebből (az ilyesféle) turpisságból.
