Gondolatok a “lopás” körül

Az állampolgárok alapvető érdeke egy ún. demokráciában, hogy a “közös (nemzeti) vagyon”, amit a mindenkori, demokratikusan megválasztott képviseletre rábíznak, jó kezekben (biztonságban) legyen. Magyarul és világosan: hogy ne lopják el! Miért nem garantálja mindezt Magyarországon az ún. Alaptörvény? Idő (a jogi védelem megalapozására) lett volna, hiszen 2011-től napjainkig 15-ször módosították. Nem volt erre politikai akarat, egyik párt sem indítványozott ilyesmit.

Összefoglaló indoklásként azt szokták emlegetni, hogy a “lopással” a Büntetőtörvénykönyv (Btk) foglalkozik, nincs helye ennek az Alaptörvényben:

Azért nem szerepel kifejezetten a „Ne lopj!” tiltás az Alkotmányban (vagy ahogy Magyarországon hívják: az Alaptörvényben), mert az Alkotmány nem az egyes bűncselekményeket tiltja, hanem az állam kereteit és az alapvető emberi jogokat határozza meg. A lopást a Büntető Törvénykönyv (Btk.) bünteti.

Jó, értem, valahogy hasonló a dolog az USÁ-ban is, bár ott nem igen látom a lehetőségét, hogy az állami vagyont oly bámulatosan szublimálják, mint nálunk. Ha mégis felmerül ilyesmi, a büntetőtörvényük szerint a következő történik (történhet):

When a US politician steals from the nation or abuses public office for personal gain, they face immediate investigation, federal or state criminal prosecution, and forced removal from office. Depending on the severity, they are subject to severe legal, political, and financial penalties: 

  • Criminal Prosecution: Politicians face charges like theft of government property, embezzlement, fraud, and bribery, which carry sentences of up to $250,000 in fines and up to 10–15 years in federal prison per count
  • Removal and Disqualification: They can be removed from office through impeachment (for federal officials) or expulsion by a majority vote of their legislative peers. Conviction often results in the permanent loss of the right to hold public office
  • Financial Restitution: Corrupt officials are legally required to pay full restitution to repay the stolen public funds and must forfeit any assets, property, or investments purchased with the illegal funds

Számunkra itt különösen figyelemre méltó a “kár” teljes megtéríttetése (Financial Restitution), tehát az illető nemcsak leüli a neki kiszabott büntetést, hanem az összes vagyonával felel(ne) az okozott kárért.

Logikus, elvárható (sőt csakis ez várható el). Csakhogy mennyiben lehetséges mindez nálunk? Persze, meglátjuk. Valami elindult, viszont a kétségeink is jogosak: szépen szárnyaló álmainkat a “magyar ugar” rendesen korrigálni szokta.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *