Mit is jelent, hogy valaki “büszke”? Akit valami miatt (jogos) önérzet, jóleső érzés tölt el. Egy érzés tehát, nincs mit vitatni rajta. Aztán lehet persze egy efumeminisztikus kifejezés (a jelenkori angolban főnévi értelemben “pride”), ami mást is jelöl, nemcsak az érzést, hanem az érzés forrását is. Időközben a “Pride” egyfajta mozgalom, zászlóval, hívekkel, szimpatinzásokkal és szembenállókkal. Maga az európai politika (EU) egy egész hetet szentelt a “büszkeség” szellemének, sőt még az egyébként visszafogott katolikus egyház is felvállalta részben, legalábbis Németországban.
Meglepő (?) módon a kérdésnek egy kendőzetlenebb (nem eufeminisztikus) formája is megfogalmazódott Angliában nemrég, sajátos melléknévi (fokozható) formában, ami szintén az önazonosság fontos elemeként jelenik meg.
Keir Starmer angol miniszterelnök megvilágította, hogy mitől (volt) eredményes (?) a parlamenti munkája, amire természetesen büszke lehet:
““Proud that we’ve got the gayest parliament. I don’t think just at all times anywhere in the world, I don’t think there’s any parliament that is gayer than this parliament”
Igen, ennél nincs feljebb (a hierarchia csúcsa: felsőfok), ez lenne a politikai munka sava-borsa, az angol demokrácia nagy példája (?) És nem kell bizonygatni, vannak csodálói és követői immár elegen. A Nyugat alkonya? Vége? Talán nem is, hiszen az ókori Görögországban sem lehetett egészen másképp, és onnan ilyen messzire jutottunk. De hát nem tudom, az akkoriak nem is büszkélkedtek a dologgal ennyire. Mert “hübrisznek” tartották?