A “betyárság” magyar vírtus? A megnevezés pedig nem is tőlünk származik, a perzsa “bikárból” honosítottuk. A jelentés is változott az idők során, de azért a benne csengő “vagány” , “bátor csibész” és a romantikus felhang (Rózsa Sándor) mellet lényegi jelentése: “útonálló, rabló.”
Nos, ezt a “foglalkozást” ma is gyakorolhatják egyesek, legálisan , állami segítséggel, közpénzekből megtámogatva. És ebben a “kibársonyozott” biztonságban lehet aztán nyugodtan sütögetni azt a bizonyos pecsenyét. A “koncessziós üzlet” pecsenyéjét,
A “dolog” végtelenül egyszerű, bár nem “transzparens”, a “turpisság” jól átlátható. Először is meg kell szerezni a koncessziót. Látszólag könnyen is megy (ment?) eddig. Utána pedig a jogszerűség mentén üzemeltetni pl. az úthasználati koncesszióban meghatározottakat. A “jogszerűség” egy sajátos fogalom ebben az (itt sérelmezett) esetben: a törvényesen megállapított úthasználati-díj-bírság pl. jelenleg 27.790 forint. Nem is sorolom, hogy minderre mi minden rakódik rá (legalábbis külföldön); a fenti összegből így keletkezik egy (ideiglenes) végösszeg: 162,32 € –
A bírságot magát nem firtatom, de a “vétség” megállapításához vezető út is rögös, nemcsak egy koncesszió megszerzéséhez vezető. Nem is rágódom ezen. A probléma igazán az lenne itt, hogy valakik állami finanszírozású, közpénzeken és érvényes törvények mentén létrejött projekteket megkaparintanak, aztán mint magán cég működtetik mindenféle (magyar) törvényes felügyelet mellőzésével.
Hogy a fenébe “termelhet” egy bírság (első lépésben) több mint 100% hasznot? Hát igen, ez is “magyar találmány”: menj külföldre, alapíts egy káeftét (UAI Solutions GmbH – azaz Ungarische Autobahn Inkasso) és az “tejelni” fog rendesen (minden “tisztességet” félretéve).
Újkori magyar betyárok, mit is kívánjak? Mást nézzetek hülyének!