Az identitás-kérdés az utóbbi időben divatos foglalatoskodás vitafórumokon, iskolai nevelésben, ideológiai kakaskodásban – lényegében léten-nyomon, szinte mindenütt.Rengeteg vetülete van (lehet), talán a legtolakodóbb a nemi (ön)azonosság kérdése. Magánügy vagy (immár) közügy? Netalán ideológiai csatatér, hogy a Juliska ne legyen (lehessen) hirtelen Jancsika, mert ő butácska így gondolta szertelen. Nem, hát ne legyen, Juliska maradjon Juliska, meg a Jancsika is az, ami. Jó, nem kell engem meggyőzni, én is így látom (erre hajlok, nem amarra). – Mi legyen azonban a politikai Juliskákkal, akik hirtelen felismerik, hogy őket félreértették (?), ők már pedig Jancsik (ők a Janik), később (a beteljesedő korlátlan időben) a gondoskodó János bácsik ill. apánk bácsink (nem anyánk nénink). Jó , de mit kezdjünk a “liberálissal”, aki hirtelen (már java korában) felismeri, hogy ő nem is az, hanem valami más. Igen, persze, értjük, “panta rei”, minden változik, így önmegítélésünk is, nincs mit ezen csodálkozni. Van viszont egy biztos (változatlan) magja ennek az önazonosság-váltásnak: a “hazaszeretet”, az volt, van és lesz – a “hazaszeretet”, pontosabban a fogalom mint olyan, marad, amivel megtöltjük (a “duma”), az “szalad” (változik). A “tölteléknek” széles a választéka immár, az “agymosottaknak” különesen ízlik a “rezsicsökkentő” variáns. A “covidos” sem volt rossz, de megemlíthetjük éppúgy a “hálaérző” változatot, amikor megemlékezünk egy sármos gazemberről, akinek még szobrot is állítunk. Aztán hadd ne soroljuk a “sameszdeklist” meg a “cionista-zászlóst” … és még mi minden jó jöhet, ha az önazonosság-orgiának nem vetünk (vetnénk) véget. A nép (plebs) pedig legyen büszke a politikai Janikákra, hiszen nyugodt, békés világot varázsoltak köréje, úgyhogy már ezután sem kell töprengenie (gondolkodnia), a Párt megteszi helyette.